Hogyan rontsuk el?

talán kezdjük az alapoknál:

Felejtsük el!

Nincs annál kínosabb, mint amikor az egyik fél készül, és bizonyítja, hogy fontos neki az évforduló, a másik pedig jó esetben „csak” elfelejti, mert a napi rutin, robot, megélhetés, stb. Gyakran visszatérő kérdés, hogy „mit tegyek, hogy ne felejtse el?” És a kérdezők túlnyomó többsége nő. Ekkor kerülnek előtérbe a különböző női praktikák, elejtett megjegyzések, elöl felejtett katalógusok mind abból a célból, hogy a férfi eszméljen, és még időben tudjon cselekedni.

A következő szint, amikor a munkahelyen ebédidőben az ember a kollégájának felkiáltását hallja, majd telefonálások kezdődnek. Először az ember kedves és simulékony.

„Szabad esetleg ma este a törzshelyünk? Igen, tudom, hogy korábban kell szólni, de gondoltam hátha maradt egy szabad asztal, esetleg ott az ablak mellett… Nem? Hú de kár. Ha esetleg visszamondanák, ugye elérnek?”

Ahogy az idő múlik, ahogy a visszautasítások száma növekszik úgy lesz egyre türelmetlenebb, ingerültebb, idegesebb, majd reményvesztett. És eszébe jut, hogy ez igazából csak egy nap, de tulajdonképpen ő az év további 364 napján is szerető férj, gondos családapa, és még hűséges is… Tehát magyarázza a bizonyítványát, felkészül érvekkel a nagy találkozásra. Aztán rájön, hogy az ajándékok jolly jokere az ígéret, hiszen bármikor megtehető, bármi megígérhető, ingyen van. Este pedig lesz egy kicsit kínos beszélgetés, csalódás, és megegyeznek, hogy a másik fél is elfelejthet valamit...

Gondoskodjunk olyan ajándékról, ami csak nekünk jó

Tipikus példa erre a Róka és a gólya meséje La Fontaine-től. Vendégként egyik se érzi jól magát a másiknál, mert az a saját szokásai szerint készíti a vacsorát.

Az együtt töltött idő előrehaladtával ennek egyre kisebb lesz az esélye, ez inkább a fiatal házasokra leselkedő veszély. Tipikus példa, amikor az ifjú férj gondosan kiválaszt a párjának egy ízléses, erotikus fehérnemű szettet, aztán ez lesz az ő ajándéka a nő számára. Természetesen itt is lehet logikusan érvelni, hogy aztán az tényleg a feleségé lesz, és az “after party” pedig szintén a közösen megélt kellemes percek sorát bővíti, ami pedig a párkapcsolatot kovácsolja, de azért ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor bevallhatjuk, hogy ebben az esetben a férfit inkább a tesztoszteron vezérli, mint az önzetlen szeretet.

Csak egy ugyanolyan nap legyen

“- Milyen volt a házassági évfordulótok?”
“- Á, semmi extra, csak a szokásos.”

A szokásaink rabjai vagyunk - vagy mi ejtettük rabul azt a jónéhány cselekvést? Általában akkor kelünk, kávé az ágyban, vagy mellette, reggeli rutinfeladatok, reggelizés, aztán indul a nap. Munka-cigi-munka-ebéd-munka-cigi-munka-haza. Majd otthon a másik “műszak”, mindaz, ami a háztartáshoz kell, vacsora, utána talán valamennyi idő magunkra/a másikra, aztán beszédülés az ágyba erőt gyűjteni a holnapi ugyanerre…

Hogyan lehetne ez a nap más, mint a többi, ha ugyanazt tesszük ugyanakkor, ugyanúgy?

Ennek a csapdának van egy másik oldala is, de az egy kicsit nagyobb lélegzetvételű, így önálló bekezdést kapott:

Amikor nem hagy a világ

Azt hiszem mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor összecsapnak a fejünk felett a hullámok, és minden összejátszik ellenünk. A fürdőszoba elázik, a kiemelt ügyfél reklamál a szállítás miatt, a gyerek pedig csak gyerek, de ez a csepp most jóval nagyobb…

És jönnek a szülők a nagyon fontos információikkal, amik persze nem tűrnek halasztást.

Ilyen körülmények között hogyan is érezhetnénk magunkat megfelelően egy ünnephez, ami csak rólunk szól?

Hogyan tegyük? Hogyan kerüljük ki ezeket a csapdákat, eleve kihúzva a méregfogát ezeknek a problémáknak?

Hamarosan!